A hibrid munkavégzéssel megváltoztak a munkába járási szokásaink is. Egyik nap még otthonról dolgozunk, másnap az irodából, harmadnap pedig az egyik ügyfelünknél ülünk egész napos megbeszélésen. Csoda, ha úgy érezzük a fél házat magunkkal kell folyton cipelni, hogy mindig minden kéznél legyen?
Nem csak mi magunk tartózkodunk 50%-ban az irodában vagy otthon, hanem a munkaeszközeink is. Régebben még vígan elvoltunk néhány napig például egér vagy billentyűzet nélkül, hiszen a laptopon is megtalálhatók ugyanezek a funkciók. Mostanra azonban már kevésbé komfortos, ha a jól megszokott eszközeink nincsenek folyamatosan velünk a munkánk során.
Mire figyeljünk a laptoptáska kiválasztásánál?
A laptoptáska kiválasztása során két dolgot mindenképpen tartsunk szem előtt: legyen biztonságos a laptop számára, nekünk pedig kényelmes viselet.
Biztonság szempontjából teljes körű védelemre törekedjünk. A laptop tokot inkább csak akkor használjuk, ha autóval közlekedünk, mivel kézben tartva a gépet nagyobb a kockázata hogy elejtjük, vagy kisodorják, kilökik a kezünkből.
A táskának legyen egy külön belső rekesze a laptop számára, amely puha anyaggal bélelt és rögzítő pánttal van ellátva. A technikai eszközöknek nem tesz jót a rázkódás, ezért fontos, hogy ne csapódjon a laptop a táska többi tartalmának.
A laptoptáska belső részében legyen hely vagy akár külön rekesz a töltőnek, egérnek, esetleg mini billentyűzetnek és a dokumentumoknak, amiket szintén magunkkal kell vinnünk.
A külső borításnál fő szempont, hogy az anyag strapabíró legyen, és jól bírja az időjárási viszontagságokat is, mint a csapadék vagy a hőingadozás. Emellett legyen ütésálló. A legjobb, ha kívül is vastag, párnázott anyaggal van borítva, illetve él vagy sarokvédővel is rendelkezik.
A laptoptáska színe és anyaga is fontos szempont lehet, és nem csak a design, illetve a stílus szempontjából. A kosz, izzadt tenyér előbb-utóbb nyomot hagynak a táskán. Ezért inkább olyan színt és mintát válasszunk, amin kevésbé látszódnak a foltok: fekete, sötétszürke, sötétkék. Az üzleties megjelenést, amúgy is jobban támogatja, ha minél visszafogottabbak a kiegészítőink.
Hogyan fogjuk viselni a laptoptáskát? Ez már sokkal inkább a mindennapi használattól és saját komfortérzetünktől függ. Hordhatjuk a kezünkben vagy a vállunkra, esetleg hátunkra vetve, utóbbi különösen praktikus, ha biciklivel közlekedünk. Ha gyakran utazunk, válasszunk olyan táskát, amit a bőröndre is rögzíteni tudunk, vagy egy praktikus gurulós laptoptáskát.
Ideális laptoptáska ingázóknak
Sokan váltak digitális nomáddá az utóbbi években. A kezdő vállalkozók, kisebb cégek gyakran dolgoznak közösségi irodából, kávézókból, ráadásul vannak, akik ezt havonta akár másik országban teszik. A változó körülményekre jobban fel kell készülni, több mindenre lehet szükségünk, mint ami egy átlagos laptoptáskában elfér.
A közösségi irodákban minden irodai felszerelés adott, a nyomtatótól kezdve a flipchartig, sőt kisebb konyha is rendelkezésre áll a tea, kávé elkészítéséhez. A megbeszélésekhez pedig akár külön meeting roomot is igénybe vehetünk. Így látszólag nem kell sok mindent magunkkal vinni, ha közösségi irodából vagy egy kávézóból szeretnénk dolgozni, mégis mindig akad valamilyen kiegészítő, amihez már jól jöhet egy laptophátizsák.
A szokásos laptop, egér és töltőkábel szentháromságon túl nem árt, ha van nálunk:
- mini külső tárhely,
- pendrive,
- vezeték nélküli töltő (powerbank),
- USB kábel,
- fejhallgató vagy headset a telefonáláshoz,
- termosz vagy újratölthető vizes palack,
- rágcsálnivaló vagy esetleg bedobozolt ebéd (utóbbival óvatosan tervezzünk, nem minden közösségi irodában van lehetőség elvonulni ebédelni, mint egy átlagos irodában)
Ha csak ezt a néhány extra kiegészítőt vesszük, máris érdemes újragondolni milyen laptophátizsák a megfelelő számunkra. Mindenképpen legyen külön rekesz a laptopnak, ami párnázott és rögzítő pántos. Ezen kívül szükség lesz további belső rekeszekre és külső zsebekre is. Attól függően, hogy a személyes dolgainkat is a hátizsákban fogjuk-e tárolni (pénztárca, iratok), érdemes olyan táskát választani, ami rejtett cipzárral rendelkezik.
A kábeleket érdemes egy külön kábelrendszerező mini táskába tenni, hogy a lehető legkevésbé törjenek meg vagy gubancolódjanak össze a hátizsákban.
A hátrész és a pántok is fontos szempontot jelentenek, ügyeljünk rá, hogy megfelelően párnázott legyen és lehetőleg jól szellőző anyagból készüljön. A legtöbb gurulós laptophátizsáknál a pántokat el lehet rejteni, így biztosan nem akadnak bele semmibe, amikor magunk után húzzuk. Plusz a táska tetején a szokásos kézi fogantyú is megtalálható, így ezt a típust tényleg minden formában kényelmesen cipelhetjük.
Üzleti útra
Akik gyakran indulnak néhány napos üzleti útra, nem szívesen visznek magukkal nagyobb bőröndöt. Gyorsabb és kényelmesebb is, ha kabinbőrönddel vagy megfelelő méretű hátizsákkal, esetleg gurulós laptophátizsákkal utaznak. A laptopon és a tartozékokon kívül marad hely egy váltás ruhának is. A leszállást követően pedig nem kell a csomagokra várni, hanem egyenesen indulhatunk a megbeszélésre.